2017. január 19.

Mielőtt tovább folytatnám az élmények felsorolását, tennem kell egy helyreigazítást, ugyanis az a strand, amelyet első nap annyira leszóltam, nem a Copacabana volt, hanem egy másik, egy kevésbé híres, és most, hogy a hétvégén az igazira elvetődve felismertem a tévedésemet, azt kell mondanom, hogy a hírnév azért megalapozottabb, mint elsőre tűnt, mert a Copacabana nem csak tájilag néz ki jobban (sokkal szélesebb a homokos sáv), hanem az infrastruktúrája is igényesebb, például sűrűbben követik egymást az egész kulturált köz WC-k, de az étel és az ital bevitelének a lehetőségei is sokkal jobbak, nagy nehezen még egy olyan teraszt is találtam, ahová jól esett leülni egy sörre.

Azóta egyébként rövid búcsút intettem Riónak, és elindultam felfedezni Brazília hegyes-völgyes, zavaróan zöld, tengerparttól távolabb eső tájait. Most éppen egy kis ékszerdoboz turista centrum városkában húzom meg magam, ahol rettenetes körülmények között kell dolgoznom, hogy mennyire, azt az alábbi két kép jól mutatja.

És ha már belekezdtem, mutatok két képet a szálloda parkjából is, mind a kettő arról árulkodik, hogy nagyon rossz nekem itt lenni...

 

Még szerencse, hogy a közelben van egy csoki üzem, vagyis ha végleg elszomorodnék, azért lenne hová menekülni.

És a végére hagytam a slussz poént, itt a csokoládét valaki a gondolatában összekapcsolta a karácsonnyal, a karácsonyt a télapóval, annak is a lapföldi változatával, amiből egy elég érdekes imitáció pattant ki, pár finn hangulatú házat építettek fel, illetve egy kicsit úgy tesznek, mintha lenne lövésük Finnországról, és ez egy cseppet azért muris a pálmaerdők kellős közepén, de végül is miért ne?!