Finitó (levélrészlet)
Egy félórája eljöttem az irodából, ami azt jelenti, hogy a brazil utazásom munka része véget ért. Maradt egy utolsó egész és még egy félnap Rióra, ami egyébként csak véletlenül alakult így, mert tulajdonképpen holnap már mehetnék haza, de azért nem bánom, hogy mégse kell máris. Nem akarom túlfényezni magam, de az álszerénység rettenetes mocskába se szeretnék fetrengeni, vagyis mindent összevetve azt kell mondanom, hogy a küldetést tökéletesen végeztem el, ennél jobban nem sikerülhetett volna, sőt már ez is gyanús egy kicsit. Persze, hogy ebből az egészből lesz-e valami kézzelfogható eredménye a brazil partnercégnek, azt nem tudom, de a többi már nagy részben az itteni vezetőkön múlik, illetve azon, hogy mennyire veszik komolyan a javaslataimat. Ami nem a munka, arról a blog sokat elárul, hatások ezrei értek, köztük jó pár felkavaró is, annak ellenére, hogy itt nem kellett elszenvednem semmilyen konkrét inzultust, sőt az emberek többsége végtelenül barátságos volt hozzám. A hatások egyébként sok irányból jöttek, főleg innen, helyből, de közben történt egy buszbaleset, ami eléggé letaglózott, és kellett olvasni a híreket Trump bácsi első ügyes-bajos dolgairól, ami meg még annál is jobban. Ezek bizonyára akkor is megviseltek volna, ha nem itt vagyok, de a levegőváltozás sokat rátett a kissé amúgy is felfokozott érzékenységemre. Így aztán azt hiszem, hogy tényleg nem lehet úgy visszamenni innen, ahogy idejöttem, vagyis biztos vagyok abban, hogy ez a kis kiruccanás mély nyomot fog hagyni rajtam. Ja, és persze ott van még a legnagyobb kérdés, a királylányról szóló, hiszen az óperenciás tengeren túli utazás minden tisztességes mesében menyegzőbe torkollik.
Nem tudom, hogy ki mit, illetve mennyit értett meg a soraimból, de azt hiszem, ez teljesen mellékes, illetve nem hiszem, hogy ezzel kéne sokat foglalkoznom, sőt azt hiszem, hogy direktben foglalkozni még Nektek sem kell vele. Az impulzusok záporoznak, mint a nagy hadron ütköztetőben a részecskék, és hogy melyik kit mikor és hogyan talál meg (Toldi malomköve is egy impulzus volt annak idején), azt csak a Jóisten tudja. Én most már egyre kevésbé akarok másmilyen lenni, mint amilyen vagyok, és remélem, hogy a Ti törekvésetek sem tér el nagyon az enyémtől. Ami alatt nem azt értem, hogy mindenki úgy jó, ahogy éppen kinéz, hanem azt, hogy mindenki akkor lesz jó, ha levakarja magáról az összes koszt, amit rákentek a századok. Hogy ez a levakarás mekkora munka, abba lassan kezdek belelátni, azt hiszem, egy élet éppen elég rá, igaz, csak jó esetben, illetve csak akkor, ha tényleg az ideálisat feltételezzük, ami nem biztos, hogy létezik, viszont attól még törekedni kell rá. Most búcsúzom, mert már egy hete elhatároztam, hogy az utolsó munkanapom estéjén meg fogok fürdeni az Atlanti óceánban, amely 50 méterre van a szállodám bejáratától, úgy értem a víz, mert a homokos part széle csak öt. Ezt azért írom, mert nagyon szeretném, ha egy kicsit irigykednétek, kérlek, írjátok meg, hogy sikerült-e kiváltanom Bennetek ezt a reakciót!
Mindenkit üdvözlök Brazíliából, Hajrá Magyarország, hazavágjuk a világot, vagy a világ vág haza minket, még nem tudom, de ha az utóbbi, arról nem a világ fog tenni, és nem Trump, még csak nem is Orbán Viktor, hanem mind a 10 millió magyar (beleértve nem utolsó sorban magamat is), aki most csak sápítozik, hogy jaj, és vagy azzal a tévképzettel eteti a lelki nyugalmát, hogy a sült galamb majd lepottyan az égből, vagy azzal az elég naiv, sőt egyre nevetségesebb ideával nyomul, hogy az egyetlen teendő a gonosz emberek elzavarása a hatalomból (hisz világosan látszik, hogy utóbbiak túl sokan vannak ahhoz, hogy mindegyiküknek lehessen helyet találni másutt), ahelyett, hogy összeszedné magát és egy kicsit elkezdene szembenézni a történések valódi üzenetével, illetve azzal, hogy azok milyen rendű kihívásokat támasztanak vele szemben. Persze, ezt csak mellékesen említem meg, mondjuk úgy, hogy tréfa gyanánt, hiszen, ahogy céloztam is rá halványan, meg ahogy az egyik legkedvesebb volt kollégám meg is fogalmazta, mindenki a maga életének a pogácsa. Ennél bölcsebb mondást keveset hallottam eddig...